2017. február 25., szombat

Az illatok világa – vanília

Bár hamarosan újdonságokkal kapcsolatos bejegyzéssel jelentkezünk majd itt, a blogon, most annak van itt az ideje, hogy folytassuk a illatjegyek eredetével kapcsolatos sorozatunkat. Ennek keretében a múlt hónapban már megismerhettétek a szantálfával kapcsolatos részleteket, ma pedig a vanília előállításáról és tulajdonságairól tudhattok meg többet.

Ez a csodálatos aromájú illatanyag a legtöbbek számára fűszerként ismert, hiszen sok kedvenc süteményünkben összetevő, ezért is alkalmazzák előszeretettel a pékségek vevőcsalogatóként is. Bizony, egyáltalán nem véletlen, hogy a sütödék közelében édes vaníliaillat terjeng, hiszen sokunk számára közvetlenül a finom ételeket juttatja eszünkbe, így a vaníliaillat hatására esetleg akkor is vásárolunk valamilyen édes finomságot, ha előzőleg nem is gondoltunk az éhségre. Bársonyos voltából adódóan kiválóan illeszkedik szinte bármilyen illathoz, így természetesen a Yankee Candle termékei sorában is számos darab tartalmazza. Lássuk azonban először, hogy hogyan is jön létre, honnan származik, és miként termesztik a természetes előfordulását jelentő növényt.


A konyhában gyakran sürgölődők valószínűleg találkoztak már a vaníliaorchidea termésével, amely hosszú barna növényi rész, úgynevezett toktermés, és a benne lévő apró, barnásfekete magok rejtik a kincset, a valódi vaníliaaromát. Ebben az esetben pedig valóban kincsről van szó, hiszen a vanília a sáfrány után a legdrágább fűszer a világon. Maga a növény egy orchidea, illetve más néven kosborféle, amely más növényekre kúszik fel, és egyébként a virága is igencsak mutatós – nagy kedvencünk, a hónap illatai közé tartozó Vanilla címkéjén is ez látható, a terméssel együtt, amely egyébként csak a leszedése után éri el a jól ismert, sötétbarnás színt. A virág szépsége mellett az aromáira is hamar felfigyelt az emberiség, ugyanis már az Amerika felfedezése előtti időkben is előszeretettel használták a kakaó ízesítésére. A két finomság egyébként egyszerre is érkezett meg Európába a 16. században a spanyol hódítóknak köszönhetően, és bizonnyal sokan vagyunk hálásak nekik ezért a mai napig is. Sokáig próbálkoztak hiába a Közép-Amerikán kívüli termesztésével, ugyanis a növény és egy bizonyos méhfaj között szimbiotikus kapcsolat áll fenn, így csak ez a méh képes a megporzására. Megporzás nélkül nincsen kincset jelentő termés, erre pedig egy rabszolga találta meg a megoldást mindössze 12 éves korában: kézi porzással küszöbölik ki a problémát, így mára már az amerikai földrészen kívül is megoldható a termesztése.

A tudományos tudnivalók mellett egyébként a mitológiai eredete is lenyűgöző, és egy szerelmi tragédiához köthető: egy totonák hercegnőt az édesapja eltiltott szerelmétől, ezért a pár az erdőbe szökött, hogy együtt lehessenek. A véreskezű apa azonban elfogatta és lefejeztette őket. Ekkor keletkezett a vaníilaorchidea, mert ahol a vérük a földre hullott, ott ez a nemes és értékes növény jelent meg.

Mára a közép-amerikai fajból három alfajt tenyésztettek ki, és ezek közül kettő vált igazán híressé: az egyikük a Bourbon vanília, amely talán a legismertebb hazánkban is, a másik pedig a Madagaszkári vanília. Az előállítása rendkívüli odafigyelést igényel, ezért is magas az ára, de a költségessége ellenére töretlen a népszerűsége, hiszen az aromái csodásak, a kímélő fűszerek közé tartozik, ezért az érzékeny gyomrúak is nyugodtan használhatják, és az aromaterápiában is szívesen kamatoztatják nyugtató hatását. A Yankee Candle is előszeretettel használja számos illatában, és termékeink a többi illathoz hasonlóan kizárólag a valódi, természetes vaníliaaromát tartalmazzák. Ennek is köszönhető a rendkívül élethű illathatás, legyen szó akár valamilyen süteményillatról, akár a tavaszi mezőket idéző kompozíciókról.

Lássuk tehát, hogy konkrétan mely termékeinkben található meg a vanília aromája. Először is négy, nevében is egyértelműen vaníliás termékünk esetében élvezhetik a vásárlók a bársonyosan meleg vaníliaillatot. A Vanilla a legtisztább vaníliaillatok egyike, és a hónap elején már részletesen ismertettük a havi akciós illatok között, ezért ezt a bejegyzést ajánljuk figyelmetekbe. Itt említhető még a Vanilla Cupcake, a kínálatunk egyik legcsodásabb süteményillata, amelyről az édesszájúaknak való karácsonyi illatok között írtunk már. A Vanilla Lime szintén volt már bejegyzés tárgya, méghozzá a gyümölcsösfinomságok között írtunk róla, ezek mellett azonban egy különlegesség, a webáruházunkban autóillatosító és elektromos illatosító formájában elérhető French Vanilla is tartalmazza. Ebben az esetben valódi fagylalt- és tölcsérillat keveredését kapja a vásárló, és az illat annyira természetes, hogy nem válik sem túláradóvá, sem zavaróvá. Nevében is tükrözi jelenlétét a Lavender Vanilla, amely mára csak Ultimate autóillatosítóként elérhető, és a levendula friss-virágos illata és a vanília bársonyossága mellett többek között szantálfát, kamillát és eukaliptuszt is magában rejt, így a csodálatos illata mellett megfázás esetén gyógyító hatást is kifejt, akárcsak egy ízletes gyógycukorka.


Természetesen számos olyan illatunkban is megtalálható, amelyek nevében ez nem tükröződik: a Valentin-napiillatokat ismertető bejegyzésben említett Garden Sweet Pea esetében alapjegyként csempész bársonyosságot az összhatásba, az Oud Oasis esetében az érzékiséget fokozza, és a távozó illataink között megtalálható Amber Moonnak is alapjegye, ahogyan sokak kedvenceiben, a Pink Sandsben és a Season of Peace-ben is megtalálható. Emellett természetesen számos édes-krémes karácsonyi illatunknak is része a vaníliaaroma: a Christmas Cookie, a Snowflake Cookie, a Christmas Eve, a Christmas Memories és a Red Apple Wreath egyaránt tartalmazza.

Sokoldalú aroma tehát, amely az ünnepi, édes aromákat és a friss virág- és gyümölcsillatokat egyaránt jól kiegészíti, a Yankee Candle alkotói pedig minden esetben igyekeznek a legtöbbet kihozni belőle, hogy Ti, a vásárlók minden esetben maximálisan elégedettek legyetek. Hiszen egy csipetnyi vanília mindent megédesít...


Az érdekességeket ma is a Wikipedia angol nyelvű oldaláról gyűjtöttük össze Nektek.

2017. február 18., szombat

Sok kedvencünk távozik – outlet termékeink

Az idő múlása és az ezzel kapcsolatos rácsodálkozás örök téma itt, a blogon, és ezen a héten is apropója van ennek, ugyanis ma az outlet termékek közül fogunk szemezgetni. Időről időre új termékek érkeznek, és mi mindig nagyon örülünk nekik, ugyanakkor egy idő után bizonyos illatoktól és kiegészítőktől búcsúznunk is kell. Ez egyrészt szomorú, másrészt viszont örömteli is lehet, hiszen ilyenkor jelentősen csökkentett áron csaphatnak le az érdeklődők a távozó termékekre. Ide kattintva érhetitek el az őket tartalmazó menüt, mi viszont kicsit részletesebben is szeretnénk bemutatni őket Nektek, hogy ezáltal is elősegítsük a közülük való választást.

A menüben elsőként az A Child’s Wish nevű illat ötféle terméke bukkan fel, és ez esetben bizony egy igazi tavaszi kedvencünkről van szó. Csodaszép, pázsitot idéző viasz, fű- és virágillatú illóolajok: bizony igazi kincs ez az illatkompozíció február közepén, amikor a szíve mélyén már mindenki a valódi tavaszra és madárcsicsergésre vágyik. A vásárlói visszajelzések alapján is lágy, kellemes és friss illatról van szó, és az illatjegyeit szemlélve ez nem is csoda: tökéletesen adja vissza mind a friss fű illatát, mind a kerti virágok aromáját, így valóban egy tavaszi vagy nyár eleji kertbe repíti el használóját. Tökéletes kezdőillat lehet a Yankee Candle világával még csak ismerkedők számára, hiszen bár egyértelműen betölti az adott helyiséget, nem válik túláradóvá, valamint valószínűleg mindenki kedvelni fogja a visszafogott frissességét. Hiszen ki ne szeretné ismét a gondtalan gyermekkorban érezni magát...

A menü második illata az Amber Moon, amely sokak kedvencévé vált az évek alatt, és ez vélhetően többek között a benne rejlő ámbrának köszönhető. Kismértékben férfi parfümökre is emlékeztet, valamint virágos jegyek is megbújnak benne, így bár eredendően őszi illatról van szó, a tavaszi esték hangulatát is az otthonunkba varázsolhatjuk vele. Ráadásul a megszokott formátumok mellett diffúzor és Scenterpiece™ viasztégely is elérhető belőle, így a lángmentes illatosítás rajongóinak is több választási lehetőség áll a rendelkezésükre.

Illatok terén a Candy Corn a következő, amely évek óta visszatérő vendég Halloween idején, sokak örömére. Édes cukorkaillatával mindenkit levesz a lábáról, hiszen újabb módot teremt arra, hogy a gyermekkori emlékeinkben merüljünk el. Az idei kiadás az üveggyertya esetében ráadásul igazán különlegesre sikeredett, hiszen a baljós éjszaka feketeségét a cukorkák vidám képével ötvözi. Az illattal kapcsolatos részletes leírást illetően a halloweeni illatcsaládot taglaló bejegyzést ajánljuk figyelmetekbe. Ugyanezen termékcsalád másik tagja, a méltán népszerű Forbidden Apple is a kifutó termékek közé tartozik, és a csupa-csupa ötcsillagos értékelés is azt bizonyítja, hogy kivételesen élethű és ínycsiklandó illatkompozíció. Van, aki szerint a cukrozott almára emlékeztet, míg mások az almaszüret utáni, valódi friss almaillatot érzik ki belőle, de egy bizonyos: mindenki valamilyen almás finomságra vágyik majd, ha ezt az illatot használja. Ráadásként az igazán különleges, pacsulival megtöltött Witches Brew is elérhető az akciós termékek között, közepes üveggyertyaként, és a fehér pókokkal díszített, fekete külsőnek köszönhetően horrorrajongók számára az év minden szakában kiváló ajándék lehet.

A következő illat, a Frankincense a tömjén csodálatos aromájával hódít, és bár elsősorban ez az illat érződik ki belőle, a fűszeres-borsos jegyek a keleties jellegét erősítik, míg a szantálfa és a balzsamos-fás jegyek a bársonyosságát hangsúlyozzák. Így az alapvetően keleties illat kifejezetten otthonossá válik, legyen szó akár az igazán mutatós üveggyertya formátumról, a kis helyiségek esetében praktikus mintagyertyáról, vagy sokak legkedvesebb termékformájáról, a Tarts® mini viaszokról.

A Ginger Dusk is a távozó illatok között szerepel, és ez bizony sokak számára szomorú tény, hiszen ez a mind megjelenésében, mind illatvilágában nyugodt kompozíció minden évszakban megállja a helyét. Tökéletes kiegészítője lehet akár a könyvek társaságában töltött estéknek, akár a baráti összejöveteleknek, hiszen bársonyosan tölti meg a szobát, ugyanakkor a gyömbérnek és a citrusos jegyeknek köszönhetően mindenki számára kellemes frissesség is jellemzi. A bársonyos illatjegyek ráadásul sokak számára süteményt idézőek, egy kellemes citromos-gyömbéres finomságnak pedig ki tudna ellenállni? Kiváló választás Tarts® mini viasz, mintagyertya és üveggyertya formájában egyaránt, a nagyméretű diffúzor használatával pedig akár éjjel-nappal élvezhetjük az illatát.

Búcsúzik a Honey Glow, a Yankee Candle egyik legbársonyosabb illata is, amely mind a címkeképnek, mind az illatának köszönhetően meghitté varázsolhatja az estéket. Mézes illatjegyei mellett kifejezetten visszafogott módon a kifinomult férfi parfümök jegyei is megtalálhatók benne, valamint citrusos jegyek és ananász is kiérezhető belőle, a bársonyosságát pedig tovább fokozza a karamella. Az alkotójegyei tökéletes egyensúlyt alkotnak, így kezdőillatnak is kiváló választás, ráadásul a Ginger Duskhoz hasonlóan nagyméretű diffúzor is elérhető belőle.


Távozik a téli esték egyik legjobb hangulatfestője, az Icicles is, és emiatt mi is kifejezetten elszomorodtunk. Ahogyan már a téli illatokat ismertető bejegyzésünkből is érződhetett, közel állt a szívünkhöz mind a címkén látható vörösbegy, mind a különleges, hideg és meghitt illatjegyeket ötvöző kompozíció miatt. A részletekkel kapcsolatban figyelmetekbe ajánljuk a békét sugárzó aromákat ismertető blogbejegyzésünket.

Igazán virágos illatra is szert tehettek az outlet akció keretében, hiszen a Lovely Kiku is a kifutó termékek között szerepel. A krizantém friss illatát ötvözi a vanília lágyságával, így mind nappali tevékenységekhez, mind meghitt estékhez jó választást jelenthet. A csodálatos világoslila viasznak köszönhetően kifejezetten üdítő látványt nyújt, a virágillatának köszönhetően pedig tavaszt varázsolhatunk vele a rideg tél végi estékbe, hiszen bár a krizantém ősszel nyílik, ez a Yankee Candle illat a cseresznyevirág illatát is magában rejti – így válik tehát minden évszakban használható, virágos kedvenccé.

A Sugared Apple, ez a cukros-édes, ugyanakkor gyümölcsös finomság egyrészt a télbe repíti vissza a használóját, másrészt a nyárba is előretekint, hiszen mind a harsogó alma illatát, mind némi porcukros édességet magában foglal. Mi februárban is szívesen használjuk, hiszen melegséget csempész a zord estékbe, és vendégváráshoz is jó választásnak bizonyul, hiszen a konyhában készülő finomságok illatát idézve mindenkiben az otthonosság érzését kelti. A hófehér viasz és a piros almát ábrázoló címkekép közötti kontraszt pedig csak tovább fokozza ezt az érzést.

A tiszta gyümölcsaromák rajongói számára két illat is kiváló választás lehet, hiszen mind a Sweet Apple, mind a Sweet Strawberry a távozó termékek között van. Mindkettő tökéletesen élethűen adja vissza a névadó gyümölcs illatát, így mindkettő hatására szó szerint összefut a nyál a használója szájában. Jó választás azoknak, akik még csak ismerkednek az illatgyertyák világával, hiszen egy jól eltalált gyümölcsillat vélhetőleg bárki számára élvezhető lehet, a piros viasszal pedig színt csempészhetünk a téli szürkeségbe, így az orrunk mellett a szemünket is kényeztethetjük velük.

A Wild Fig édes-bársonyos illatával egyrészt valamilyen édes finomságot juttathat az eszünkbe, másrészt melegségével a hideg téli estéket is meghitté varázsolja. Olyannyira, hogy a karácsonyi illatokat bemutató sorozatunk tiszta gyümölcsaromákat ismertető részében is szerepelt, de emellett az októberi akciós illatokról szóló bejegyzésünkben is olvashattatok róla részleteket. A hagyományos termékformátumok mellett nagyméretű diffúzor és Scenterpiece™ viasztégely formájában is beszerezhetitek, bár az elegáns, mélylila viaszból adódóan ez esetben talán az üveggyertya a legjobb választás.

Végül pedig néhány szó a kiegészítőkről: elérhető üveggyertyák égetéséhez hasznos nagyméretű bura és tányér, amelyekkel biztonságosan és a bútorokat óvó módon égethetők a közepes és nagyméretű üveggyertyák, a hangulat pedig igazán kávéházivá tehető. Ugyanakkor megtalálható a kínálatban a nyarat idéző viaszmelegítő mellett néhány igazán tavaszias kisméretű tányér is, amelyekkel a kis üveggyertyák biztonságos használata garantálható. A közepes és nagyméretű üveggyertyák egyenletes égését elősegítő ILLUMA-LID® koronák közül is szerepel itt néhány, de néhány vidám karácsonyi hóember is gazdára vár még üveggyertyatartó és mécsestartó formájában. 

Mindenképpen érdemes tehát az outlet kínálatunkban szemezgetni, hogy még a kifutásuk előtt tartalékot képezzünk a kedvenc illatainkból, vagy éppen utolsó lehetőségként most szerezzük be a régóta a kívánságlistánkon szereplő darabokat. A készletek pedig egyrészt végesek, másrészt rohamosan fogynak, ezért arra biztatunk Titeket is, hogy ne késlekedjetek, és rendeljétek meg minél előbb a kinézett darabokat. Jó nézegetést kívánunk!

2017. február 11., szombat

Valentin-napi ajándékötleteink – a trópusoktól a tavaszi virágcsokrokig

Bizony, az idő csak úgy repül, hiszen úgy érezzük, mintha csupán néhány napja még a karácsony lázában égtünk volna, mostanra pedig már a farsangi időszak is elmúlt. Többször említettük már, hogy mi, a Yankee Candle magyarországi csapata minden ünnepet nagyon várunk, így a február 14-ét, a szerelmesek ünnepét is. Mivel pedig a termékeinket tökéletes ajándéknak érezzük, úgy döntöttünk, hogy ezzel kapcsolatos külön menüpontot hozunk létre az áruházban, hogy mindenki könnyen választhasson, akár hölgy, akár úr a megajándékozott. Ebből a menüpontból szemezgetünk tehát ma, hogy Ti, kedves olvasók is kicsit részletesebben megismerhessétek a tartalmát, és további részletekkel szolgálva megkönnyíthessük a döntéseteket.

A hölgyeknek szóló menüpontban az egyik legújabb illatunk, a Cherry Blossom nyitja a sort. Róla továbbra is ódákat tudnánk zengni, annyira légies és megnyugtató virágillatot rejt magában, és ennek köszönhetően ajándékként is biztosan célba talál, hiszen valószínűleg mindenki rajongani fog a gyümölcsös jegyeket is felvonultató illatáért, valamint a csodaszép címkeképért és a rózsaszín viaszért. Az illatával kapcsolatos részletes leírást a kollekcióról szóló bejegyzésben olvashatjátok el.



A Fresh Cut Roses is részletezésre került már, méghozzá a február hónap akciós illatait ismertető bejegyzésünkben. Az előzőhöz hasonlóan virágcsokor helyett is beillő ajándék, hiszen mind a címkekép, mind a viasz színe a hamvas rózsákat juttatja eszünkbe. Tökéletes rózsaillatának köszönhetően igazán klasszikus választás, így bizonyára minden korosztály nőtagjai szeretettel fogadják majd, ha ezzel lepik meg őket a szerelmesek ünnepén. Itt említhető a Peony nevű illatunk is, amely a szintén klasszikusnak számító bazsarózsaillatával és rózsaszín viaszával szintúgy garantált sikert jelentő választás, valamint a True Rose nevű, szenvedélyes piros viaszba zárt és vörös rózsát ábrázoló címkeképpel ellátott illatunk, amely a színe miatt felér egy szerelmi vallomással. Illata sokban hasonlít a Fresh Cut Roses aromájára, de egy leheletnyivel még szenvedélyesebb módon árasztja magából a rózsák illatát. Azonban még a vörös rózsás vallomásnál is egy fokkal komolyabbra fordítja a szót a Wedding Day nevű, légies-púderes-rózsás illatunk, amellyel könnyen lánykérésbe fordítható az ünneplés.

A következő két illat, a Garden Sweet Pea és a Honey Blossom egyaránt igazán tavaszi illat, és a használatuk mellett könnyen érezheti úgy magát az ember, mintha egy tavaszi virágokba borult kertben sétálgatna. Bár az összetevőik eltérőek, a hangulatuk mégis hasonló, és az édes-légies virágillatnak köszönhetően várhatóan mindenki kedvelni fogja, aki ezeket kapja ajándékba. A Garden Sweet Pea ráadásul az égszínkék viaszának köszönhetően a kevésbé lányos típusú hölgyeknek is kiváló ajándék lehet, és lángmentes termékformák is elérhetők belőle, a Honey Blossom pedig az eleve kifinomult illata mellett különlegességet rejt magában, ugyanis a viasza már megolvadt része rózsaszínbe hajlik, így valódi élmény az égetése, ha az üveggyertya kiszerelés mellett döntünk.


A Midnight Jasmine két dologgal jellemezhető: elegáns fehér viasz és buja illat. A jázmin illata sokak kedvence, parfümben és testápolási termékekben is, ebben a termékben pedig igazán tiszta és intenzív formáját élvezheti az ajándékozott. Emellett többféle lángmentes formában is elérhető, így kedveskedhetünk vele akár a gyertyakezelést mellőzni kívánó hölgyeknek, akár a virágillatért rajongó uraknak, hogy a diffúzorok segítségével csodás virágillatba borulhasson a lakásuk. Rokon illatnak tekinthető még a szintén a menüpont részét képező White Gardenia, amely letisztult megjelenésének köszönhetően bármelyik lakásnak méltó dísze lehet, illata pedig valóban magával ragadó.

A Pink Hibiscus nevű illatunk a virágos-fás alkotójegyek elegye, ugyanakkor némi citrusos-gyümölcsös frissességet is magában hordoz. A címkekép és a viasz ebben az esetben is igazán nőies, és a visszajelzések szerint világszerte a vásárlói kedvencek közé tartozik. Akárcsak a Pink Sands, amely pézsmás alapjegyeinek köszönhetően a bársonyos és nyugalmat sugárzó illatok közé tartozik, és a címkekép is leginkább egy romantikus vakációt juttathat a szemlélője eszébe. A lángmentes változatok között megtalálható diffúzor és autóillatosító egyaránt, így a megajándékozott akár a lakásában és útközben is élvezheti a megnyugtató illatát.


A virágillatok mellett édes, nyári gyümölcsöket is felidézhetünk a Red Raspberry segítségével, amely a könnyed gyümölcsösséget romantikus színű viasszal párosítja, a Verbena nevű illatunk pedig a citrusos-bársonyos jegyeinek köszönhetően válhat szinte bárki kedvencévé. A viasz ráadásul gyönyörű pasztellszínű, a címkekép pedig igazán romantikus a rajta látható apró virágokkal, így a szenvedélyes rózsa általi vallomás helyett kissé visszafogottan, mégis egyértelműen fejezhetjük ki vele az érzelmeinket.

Az uraknak szánt ajándékok között egy kifejezetten férfiaknak szánt kollekcióval, a Barber Shop gyertyákkal nyitjuk a sort, amelyek egytől egyig igazán férfias illatkompozíciókat rejtenek magukban, fekete külsejüknek köszönhetően pedig az igazi legénylakásokban és a férfiak dolgozószobájában is méltó helyük lehet. Közös jellemzőjük a kevés összetevő, a gyógynövényes illatjegyek és a férfias frissesség, az elegáns üvegnek köszönhetően pedig még a Yankee Candle kínálatában is egyedinek mondható a megjelenésük.


Színe miatt megfelelő választás a Black Coconut is, amennyiben a megajándékozott rajong az édes, trópusi illatokért, és ha így van, az autóillatosító formátummal akár útközben is körülölelheti az illat. A Midsummer’s Night esetében a szín mellett maga az illat is rendkívül férfias, így ha nem ismerjük pontosan a megajándékozott ízlését illatok terén, ezzel vélhetően mindenképpen célba érhetünk. Üveggyertyák és számtalan autóillatosító formájában egyaránt kitűnő ajándék lehet minden korosztály képviselői számára. Fiatalosabb lehetőséget rejt magában a Turquoise Sky, amely nevének és címkeképének megfelelően egyenesen a tengerpartra repíti el használóját. Citrusos, virágos és fás jegyek egyaránt megtalálhatók benne, így tökéletes választást jelenthet akár az együtt töltött romantikus estékhez, akár a hétvégi kocsikázásokhoz, vidám színének köszönhetően pedig biztosan mindenkit jobb kedvre derít. Persze a Moonlightról sem feledkezhetünk meg, hiszen zöldes-citrusos és fás jegyeivel nyugalmat és frissességet egyaránt magában rejt, és üveggyertya esetén a legmodernebb berendezési stílusú lakásoknak is méltó dísze lehet.

Emellett kiemelendő néhány, kizárólag autóillatosító formájában elérhető illatunk, amelyek közül a Leather és a New Car Scent a legklasszikusabbak közé sorolható. Az előbbivel a bőr kifinomult illatát csempészhetjük be az autó légterébe, a későbbivel pedig olyan illatot varázsolhatunk, mintha éppen akkor gurultunk volna ki a szalonból a kocsival. A Cruise Night autóillatosító-csomaggal pedig három férfias illatra tehetünk szert: a Midsummer’s Night és a Leather mellett az Evening Air is megtalálható benne, amellyel garantált a csillagfényes éjszakák hangulata.


Mi tehát ezeket az illatokat éreztük megfelelőnek Valentin-napra, de a valódi Yankee Candle-rajongóknak biztosan nagy örömet szerez az is, ha a legnagyobb kedvencükből kapnak egy újabb darabot. Remélhetőleg adtunk néhány ötletet az illatok világával még csak ismerkedőknek is, és minden megajándékozott repes majd az örömtől, ha a kezében tarthatja a mi választékunkból beszerzett ajándékát. Kívánunk mindenkinek romantikus estéket – természetesen február 14-e előtt és után is, harmóniában és nyugalomban.

2017. február 4., szombat

Február hónap illatai – Vanilla és Fresh Cut Roses

Februárt írunk, ami két dolgot jelent: közeledik a szerelmesek ünnepe, a Valentin-nap, valamint maga a tavasz, az életigenlés időszaka, amikor minden fa és bokor rügybe borul, és a madarak minden addiginál hangosabban csivitelnek, így üdvözölve a reggeli napfényt. Az egyik talán megosztó lehet, hiszen sokak szerint csupán marketingfogás az egész, mi viszont úgy érezzük, mindig jó, ha van ok az ünneplésre, és kicsit mindenkiből előtörhet a romantika néha. A másik pedig valószínűleg mindenki kedvence, hiszen a tél szürke hétköznapjai után már a lelkünk és a szervezetünk is vágyik a napfényre, és mindenki örül a szabadban tett sétáknak és az egyre több megjelenő színnek. E két apropóhoz kapcsolódó február hónap két akciós illata, a Fresh Cut Roses és a Vanilla, de lássuk is, hogy miért.

Nos, a Fresh Cut Roses az egyik legnépszerűbb Yankee Candle illat világszerte, és a mi kis csapatunk is nagy rajongója több okból is. Már ránézni is öröm, hiszen az illóolajok csodaszép rózsaszín viaszba zárva várják, hogy felszabadulhassanak, és a címkekép csak tovább fokozza a szépségét. Valódi romantikát sugároz magából, és az illata is tökéletes akár randevú esetén, akár akkor, ha valaki már nagyon unja a tél egyhangúságát, és valamilyen módon a lakásba szeretne csempészni egy kis tavaszi vidámságot. Vásárlóink is csak szuperlatívuszokban nyilatkoznak róla, hiszen a rózsaillat mellett egyértelmű friss-zöldes jegyeket is magában foglal, tökéletesen adva vissza a rózsakertek hangulatát. A használója valóban úgy érezheti magát, mintha egy napsütéses kertben sétálgatna, és ez a kifinomult illatjegyeinek köszönhető. A fejjegyben almahéj, zöld levelek és citrusok illata jelenik meg, egyértelmű frissességet kölcsönözve az illatnak már rögtön a használat elején. A szívjegy aztán a vörös rózsa és a geránium illatát tartalmazza, míg az alapjegyben púderillat és az örök bársonyos-selymes pézsma bújik meg. Vidámság, frissesség és meghittség egyben – tökéletes gondűző tehát, de a szerelmesek meghitt estéinek is kiváló kiegészítője és hangulatfestője lehet. Természetesen rózsacsokor helyett is jó választás, hogy a pár egy csokorhoz képest jóval hosszabban élvezhesse a rózsa illatát. Intenzitásának köszönhetően ráadásul akár egy kisméretű üveggyertya vagy mintagyertya is alkalmas a hálószoba illattal való megtöltésére, így a közepes és nagyméretű üveggyertya és a Tarts® termékformátumban még a nagyobb méretű helyiségekben is egyértelmű a jelenléte.

A Vanilla már szerepelt blogunkon a karácsonyra készülődős illatok között, viszont időtlen és üde jellege miatt úgy érezzük, még most is megállja a helyét, ha valaki meghittségre és a vanília barátságos hangulatára vágyik. Köszönhető ez annak, hogy egyrészt kevés összetevős illat, másrészt a vaníliát megszelídítendő jelen van benne a pézsma bársonyossága és a vaníliaorchidea virágának frissessége is. Visszafogott bársonyosságából adódóan lassan, finoman tölti be a szobát, és lágyan öleli körbe a használóját. Azt a fajta vaníliaillatot árasztja, amelynek hatására az embernek kedve támad hosszú fürdőt venni, a kedvenc könyvét ismét elolvasni vagy családi körben társasjátékozni. Kiváló kiegészítője mind a meghitt estéknek, mind a családi programoknak, emellett pedig Valentin-napi ajándékként is kitűnő választás lehet, hiszen a letisztult szépségű viasznak és a csodás vaníliaorchideákat ábrázoló címkeképnek köszönhetően már önmagában is felér egy vallomással.

Az akciós illatok ide kattintva érhetők el, emellett pedig természetesen a róluk szóló bekezdésekben a nevükre kattintva is eljuthattok az adott termékcsalád oldalára. Ti melyiket választjátok?