2017. június 10., szombat

Tavaszi illatok – a virágoskert kincsei

Bár már belekóstolhattunk a valódi nyári melegbe, és nem sok választ el minket a kánikula időszakától, meteorológiai szempontból még jócskán tart a tavasz – ezt támasztja alá az elmúlt napok enyhülése és a hűvös reggelek és esték is. A kertekben és a házak között egyre több helyen nyílik a rózsa, a nőszirom, és a vadvirágok is tömegével ékesítik már a mezőket. A tavaszi illatokat taglaló sorozatunk utolsó része tehát igazán aktuális, hiszen három rózsás illat mellett egy vadvirágként is ismert gyógynövény, a verbéna lesz ma a főszereplő: szokás szerint betűrendben a True Rose, a Verbena, a Wedding Day és a White Gardenia leírását olvashatjátok majd. A bekezdésekben a termék nevére kattintva ismét csak eljuthattok az adott illatok oldalára webáruházunkban, emellett pedig a rózsaözönből adódóan figyelmetekbe ajánljuk a rózsaolaj előállításáról szóló bejegyzésünket. Több ma tárgyalt illatról abban is szó esett már, ám csak érintőlegesen, így a mai bejegyzésben tudhattok meg minden fontos részletet róluk.


Elsőként lássuk tehát a True Rose nevű illatkompozíciót, amely külsejének köszönhetően könnyen válhat akár szerelmi vallomássá is. A tűzpiros viasz az égető szerelem színét hordozza magában, a címkeképen pedig minden hölgy álma, egy vörös rózsákból álló csokor jelenik meg. Már ez a két jellemző is elegendő lehet ahhoz, hogy sokak fejét elcsavarja, de lássuk, pontosan milyen illatjegyekből is áll össze ez az igazán klasszikus, 2012 óta a kínálat részét képező szépség. Nos, a használat kezdetén igazán gyümölcsös felhanggal indít, hiszen ekkor friss és zöld illatjegyek, bergamott és alma illata árasztja el a helyiséget. Ezt követően, a szívjegynek köszönhetően lopózik be az összhatásba a rózsaszirom erőteljes illata, a lonc, valamint a fehér virágok friss és üde aromái. Végül az alapjegy egyszerre csempész szenvedélyt és nyugalmat az illatba, hiszen pézsmás alapjegyek és fás aromák egészítik ki az eddigi friss és virágos hatást. Mindezeknek köszönhetően természetesen tökéletesen illik bármilyen romantikus programhoz, de a meghitt, nyugodt estéknek is jó barátja, hiszen egyszerre teszi vidámmá és megnyugtatóvá a szoba levegőjét. A minden illatunk esetében elérhető öt termékformátum mellett ráadásul diffúzorként is rendelkezésre áll, így az illat valódi szerelmesei lángmentes és tartós módon tehetik állandóvá a jelenlétét.


A Verbena ehhez képest jóval könnyedebb illattal hódít, és az összetevők listája is rövidebb. A friss kezdet ebben az esetben is jelen van, hiszen a fejjegy citrusok illatát hordozza magában, majd ezt követően, a szívjegyben jelenik meg a verbéna maga. Az alapjegy az eddigi friss aromákat vanília és tonkabab megnyugtató, meleg illatával egészíti ki, olyan érzést biztosít tehát, mintha egy napfényes mezőn sétálna az ember, ahol a vadvirágok illata terjeng. Nem csodálnánk, ha sokatokban piknikezés vágyát keltené, és kockás plédet és finomságokkal megrakott kosarat ragadva egy erdei tisztásra indulnátok a hatására. Lágyan lengi be a tereket, így kell egy kis idő, hogy bársonyos aromáival betöltse a levegőt, ezért elsősorban nyugodt napokra és estékre ajánljuk. A kellő idő elteltével megfelelő erősségűvé válik, és a szokásos ajánlásaink vonatkoznak rá is: a nagyméretű és a közepes üveggyertya, valamint a Tarts® mini viasz nagyobb tereket is betölt, míg kisebb helyiségek esetében a mintagyertya és a kisméretű üveggyertya is elegendőnek bizonyulhat. Mi éppen a lágyságának köszönhetően szerettünk bele, és a tavalyi megjelenése óta hűséges rajongói vagyunk.


A Wedding Day segítségével ismét egy rózsakertekbe utazhatunk el, és az egyik legkifinomultabb Yankee Candle illat a cég kínálatában. Nem véletlenül kapta a nevét, hiszen sokak legboldogabb napjának, az esküvőnek is kiváló kiegészítője lehet mind illatának, mind megjelenésének köszönhetően. A fehér viasz eleganciája jól tükrözi az illat milyenségét, amely felidézi a menyasszonyi csokrokat alkotó virágok elbűvölő aromáit. A fejjegyben friss kezdetet biztosítanak a citrusok és a zöldes jegyek, majd a szívjegyben számos igazán romantikus virág aromája jelenik meg: a mimóza és az afrodiziákumként is ismert és használt ylang-ylang mellett a szerelmi vallomások kellékeit jelentő rózsa, jázmin és tubarózsa bontakozik ki. Az alapjegy összetevői végül nyugodt és meleg hangulatot árasztanak: a sokak által méltán kedvelt, bársonyos pézsma mellett szantálfa és tonkabab aromái biztosítják a meghittséget. Akárcsak az esküvők légköre, ez az illat is egyszerre meghitt, romantikus és vidám, így kiváló választás lehet nászajándékba is, hogy a pár együtt gyújthassa meg minden évfordulón, vagy újabb és újabb példányokat beszerezve éveken át felidézhesse közös életük első napját.


A ma tárgyalt utolsó illat, a White Gardenia esetében igazán hasznos és találó véleményeket olvashattok webáruházunkban, bár szeretjük hangsúlyozni, hogy minden illat esetében érdemes lehet elolvasnotok őket a választás előtt. Akárcsak a többi Yankee Candle termék esetében, e fehér viaszú, elegáns csokrot ábrázoló címkeképű darabnál is valóban élethű illatra tehetnek szert a gardénia erőteljes illatát kedvelő vásárlók. Viszonylag régi illatról van szó, hiszen 2012 óta képezi a márka kínálatának részét, így talán már az adat is sokat elmond a népszerűségéről. A gardénia mellett az egyéb összetevők egyrészt tökéletes harmóniát alkotnak e csodaszép virág illatával, másrészt egy nyári kert hangulatát idézi fel az összhatás. A fejjegyben bogyós gyümölcsök, őszibarack és szegfűszeg található meg, így már a használat kezdetén jelen van a kertek atmoszférája és a napfény melegsége egyaránt. A szívjegyben a gardénia mellett hozzá méltó egyéb virágok jelennek meg, hiszen liliom, jázmin és frézia egészíti ki a nemes virágillatot. Az alapjegyben végül a bársonyos pézsma és fás jegyek bontakoznak ki, tovább fokozva a tavaszvégi-nyár eleji hangulatot. Tökéletes választást jelent természetjárók és lelkes kertészek számára, akik legszívesebben a szabadban töltenék az idejüket, de valamilyen okból a négy fal között kell tevékenykedniük, emellett pedig intenzív illatának köszönhetően vendégváráshoz is kitűnő, hiszen gyorsan és hatékonyan fedi el a sütés-főzés után maradt nemkívánatos szagokat.


Biztosak vagyunk abban, hogy akár ebből a négy illatból, akár a sorozat előző részeiben ismertetett számos lehetőség között mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelőt. Kívánunk tehát minden kedves olvasónknak vidám, illatokkal fűszerezett tavaszi napokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése