2017. december 2., szombat

A hónap illatai – All Is Bright és Red Apple Wreath

A tegnapi nappal beköszöntött sokak legkedvesebb hónapja, a december. Vége a különlegességet nélkülöző, szürke és barátságtalan novembernek, és kezdődhet a karácsonyig tartó visszaszámlálás. Készülnek az adventi koszorúk, sokan naponta kis meglepetéseket kapnak az adventi naptárakat bontogatva, és mostanra már minden üzletben ünnepi dekoráció és zene várja a vásárlókat. Sokunknak ilyenkor ünneplőbe öltözik a szíve, és alig várja, hogy a hagyományos karácsonyi menü mellett családi körben töltse az év egyik legszebb ünnepét. A Yankee Candle pedig ennek megfelelően a hónap illatait is igazán ünnepire szabta, és két remekbe szabott kompozíciót vásárolhattok meg 25%-kal csökkentett áron. Mi dönteni sem tudunk, hogy melyiket válasszuk, ezért azt javasoljuk, hogy a kettőt felváltva használva merüljetek el a jobbnál jobb aromákban. Decemberben az All Is Bright és a Red Apple Wreath vár benneteket akciós áron. Ne feledjétek, hogy szokás szerint az adott bejegyzésben a terméknévbe rejtett hivatkozással könnyedén eljuthattok a kívánt illathoz, hogy ezzel is megkönnyítsük számotokra a vásárlást, ha megtetszettek.

Az All Is Bright többször is szerepelt már blogunkon, elsőként a Holiday Party kollekciót ismertető bejegyzésben, majd pedig a karácsonyi illatokat sorra vevő sorozatunk részeként. Az utóbbi részeit szeretettel ajánljuk figyelmetekbe az idén is, ha segítségre van szükségetek az ajándékválasztás során, hiszen kategóriákra bontva mutattuk be a Yankee Candle kínálatának kifejezetten ünnepi illatait. Emellett pedig azokról a termékekről is szót ejtettünk, amelyek bár nem kifejezetten karácsonyinak készültek, ebben az időszakban is jó szolgálatot tesznek. Az All Is Bright esetében pedig éppen ennek a fordítottja mondható el: tökéletes választás karácsonyra is, hiszen az ünnepi ételek illatát is magában hordozza, a fanyar gyümölcsösségének köszönhetően ugyanakkor egész télen, sőt, akár minden évszakban megállja a helyét. A viasza árnyalata bármilyen lakásdekoráció esetében jól mutat, a címkekép egyszerűségében is rendkívüli meghittséget sugároz, az illata pedig a kezdő Yankee Candle-rajongók számára is ideális választás. Mi biztosak vagyunk abban, hogy mindenkit elbűvöl, olyannyira, hogy a hatására esetleg más illatok terén is kalandozni kezd majd... Ráadásul a hagyományos termékformátumok mellett az All Is Bright esetében Scenterpiece™ viasztégely is elérhető, így a megfelelő Scenterpiece™ melegítő beszerzése után lángmentes módon is élvezhetitek az illatát. A rendszerrel kapcsolatos részletes leírást ide kattintva érhetitek el.


A másik akciós illat a karácsonyi illatok non plus ultrája, a Red Apple Wreath. Olyan tökéletesen adja vissza a karácsony hangulatát, hogy a hatására még a legkeményebb szívűeket is biztosan a hatalmába keríti az ünnep varázsa. Ünnepi édességek, fűszerek és a sült alma illata jellemzi, így valóban mélyvörös viaszba zárt, tökéletes karácsonyi illatot alkot. Részletesen is olvashattatok már róla a tavalyi karácsonyi illatos sorozatunk részeként, ezért ha az illatjegyek részleteire is kíváncsiak vagytok, ajánljuk figyelmetekbe azt a bejegyzést. Itt pedig csupán annyit mondanánk, hogy ha valakinek valódi örömet szeretnétek szerezni az idei karácsonyi ajándékkal, akkor ezzel az illattal biztosra mehettek. Ráadásul ez esetben is elérhető a Scenterpiece™ megoldás, így a lánggal bajlódni nem kívánók számára is tökéletes választás.


A két illatot együtt ide kattintva érhetitek el webáruházunkban, ha pedig további segítségre lenne szükségetek, hogy melyik termékformátumot válasszátok, a következőket ajánljuk figyelmetekbe:



Decemberre pedig kellemes Yankee Candle aromákat és jó ajándékvásárlást kívánunk Nektek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése