2018. január 13., szombat

Január hónap illatai – könnyed, lélekmelengető aromák

Először is szeretnénk Titeket az új évben üdvözölni, az idei első bejegyzésünk alkalmából. Reméljük, csodásan telt Nektek az év eddigi része, és ez a továbbiakban is így folytatódik majd. A Yankee Candle háza táján folyamatosan zajlanak az események, és bár az újdonságokra sem kell már sokat várnotok, elsőként a januári akciós illatainkról szeretnénk szót ejteni. Nevezetesen a Clean Cotton és a Cherry Blossom kerül ma sorra, hiszen a karácsonyi, testesebb illatok után két igazán könnyed illatkompozíció kapható nálunk 25%-os kedvezménnyel ebben a hónapban. A tavaszt már epedve várók számára tehát biztosan jó választást jelent bármelyikük, bár a jelenlegi, kifejezetten tavaszias időjárás miatt valószínűleg már mindenkinek inkább a könnyedebb aromák felé húz a szíve. Mindkét illatról szó esett már a blogon, ezért a részletes leírást a korábbi, hivatkozás útján elérhető bejegyzésekben találhatjátok meg, és a mai napon inkább kicsit más szempontból közelítjük meg őket, hogy további érdekességeket tudhassatok meg róluk.


Elsőként – a szokásos betűrendes megközelítésünkből adódóan – a Cherry Blossom érdemel említést, amely a tavalyi év elején jelent meg a Pure Essence kollekció részeként. Sokak által kedvelhető illatról van szó, amely tökéletes egyensúlyt teremt a benne rejlő virágos, gyümölcsös és fás jegyek között, és kifejezetten megnyugtató hatással lehet az elmére, így már a tavalyi évben is leginkább alkotó tevékenységekhez, illetve jógához és meditációhoz ajánlottuk. Sokaknak talán már a címkeképe miatt is eszébe juttatja a japán cseresznyefa-virágzás ünnepét, és bizony régre visszanyúló hagyománya van ebben a keleti országban, hiszen a krizantém mellett a cseresznyefa virága is Japán nemzeti virága. Talán kevesen tudják róla viszont, hogy igen közeli rokonságban áll számos más gyümölcs- és diófélével, így a mandulával, az őszibarackkal, a szilvával és a sárgabarackkal is. Ennek megfelelően, illetve az említett rokonokhoz hasonlóan nem csupán egyszerű virágillatot nyújt, hanem a gyümölcs illatjegyeit is magában foglalja, így akár már önmagában is összetett hatású és igencsak aromás illatot biztosít. A Yankee Candle eme gyertyájával pedig kissé feleleveníthető, illetve az otthonunkba varázsolható az a japán hagyomány, hogy tavasszal a virágzó cseresznyefák alatt piknikezve köszöntik az új, megújulást hozó évszakot. A hagyomány a 8. században kezdődött, és először az uralkodó család tagjaira terjedt ki, majd a szamurájokra, a modern idők elérkezésével pedig már a társadalom minden rétege a sajátjának tekinti. Valószínűleg a világ egyik legismertebb, eredetileg egy nemzetre jellemző motívumai közé tartozik, hiszen mostanra a nyugati otthonoknak is éke lett ez a virág és az azt ábrázoló festmények és egyéb dísztárgyak, illetve a hagyományos japán tetoválóművészet után mára egyre több nyugati kultúrában is megjelenik kedvelt és sokszor alkalmazott motívumként. Egy biztos: megjelenésében és illatában egyaránt nyugalmat sugárzó virág ez, amellyel méltó módon várhatjuk, majd a későbbiekben üdvözölhetjük az esztendő talán legszebb évszakát.


A Clean Cotton nevű, méltán népszerű Yankee Candle illatról majdnem pontosan egy éve olvashattatok a blogon, ebben a bejegyzésben, hiszen tavaly is január egyik akciós illata lett. Ez az egyik leginkább letisztult kompozíció a cég kínálatában, és talán pont ennek köszönheti mérhetetlen sikerét is. A márka egyik veteránjáról van szó, amely 2002 óta képezi a termékkínálat részét, a sikere pedig egyszerű okokra vezethető vissza: otthonos, sokak számára gyermekkort idéző illat ez, méghozzá a frissen mosott ruhák által nyújtott komfortosságot idézi fel. A kedvelőinek lelki szemei előtt bizonyosan felrémlik az érzés, hogy milyen is volt belebújni a kedvenc, pihe-puha pulóverbe, amely a gondoskodó szülői kezeknek hála szinte körbeölelte a tisztaság illatával. Nem meglepő tehát, ha a Clean Cotton is nyugalommal árasztja el a hétköznapok teendői során megfáradt lelket, és valami megmagyarázhatatlan békességet csempész az otthonunk levegőjébe. Fontos megemlítenünk, hogy az otthonosság aromáját akár a kocsitokban is magatokkal vihetitek, hiszen – lévén, hogy ennyire népszerű illat – a Clean Cotton az összes lehetséges termékformátumban kapható. Az autóban tehát többféle illatosító segítségével is élvezhetitek a tisztaság kvintesszenciáját, míg az otthonotok esetében figyelmetekbe ajánljuk a gyöngyzselé kivitelt.

A két akciós illatot ide kattintva érhetitek el webáruházunkban, és remélhetőleg ezzel az akcióval mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy megfelelően alakuljon az évkezdés.


A cseresznyefa virágjával kapcsolatos érdekességeket a Wikipedia angol nyelvű oldaláról hoztuk el Nektek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése